Érdekes. Már egyszer Shakespeare Macbeth című drámája ismerete nélkül is feltettem magamban egy kérdést: ha valaki - teszem azt - két jóslatot adna nekünk, az első - tartalma lényegtelen, csak az számít, hogy rövid időtávon belül - teljesül (így megbizonyosodunk jövendőmondónk képességeiben), a másik pedig közelítő halálunkat jelzi, hogyan reagálna az ember? Igyekezne kiélvezni hátralevő napjai minden percét, vagy magába fordulva elvonulna a világtól, neadjisten küzdene a jóslat ellen? Például, ha az előbbi: hajszolva az élvezeteket feszegetné a határokat, nem rohanna-e bele saját vesztébe, s lenne saját sírgödrének ásója? Persze ez egy negatív példa. Na és mi van akkor, ha valaki hatalommal és vagyonnal kecsegtet?
Akira Kurosawa (érdemes ezt a nevet is megjegyezni, mert cikkeink gyakori vendége lesz) a fenn említett művet emelte saját hazája feudális kori történelmébe - számomra tökéletes, pont most játszottam a Total War: Shogun 2-vel, nagyon képben vagyok :) -, klánharcok, szamurájok, shinobik, a sokat emlegetett misztikum és ködös táj; tehát egy sajátos környezet, a skót trónbitorló története mégis működik.
A cselekmény a Pók-klán birodalma és kastélya köré csoportosul, melyet a legendás Pókháló nevezetű erdő útvesztőszerű ösvényeivel évszázadok óta véd a támadóktól - azonban a cselekmény kezdetekor ellenséges portyák színhelye. A császár a támadás hírére úgy dönt, hogy bezárkózik embereivel a várba, ám nem sokkal később érkezik a hír, miszerint az első és második erőd hadvezérei sikeresen ellenálltak az ostromnak, s egyesítve erejüket ellentámadásba lendültek.
A sikerek hatására az agresszor Inui csapataival visszavonul, a két hadvezér, Washizu és Miki (akik gyermekkoruk óta jóbarátok) pedig a palota felé tartanak a császár hívására. Útközben az erdő sűrűjében eltévedve furcsa jelenéseket látnak/hallanak, míg egy ismeretlen kunyhóra nem bukkannak. Itt találkoznak egy rejtélyes kísértettel, aki név szerint üdvözli mindkettejüket, s felfedi előttük sorsukat: aznap este előlépnek katonai rangjukat tekintve, de ez csekély apróságnak tűnik amellett, hogy Washizu-ból hamarosan császár lesz, Miki utódaira pedig szintén ez a sors vár. A két hadvezér hitetlenkedve járul vezérük elé (persze az, hogy mindketten ugyanazt látták, kizárja, hogy csak álmodtak volna - mégis olyan valószínűtlen az egész), ám megrökönyödésükre minden pontosan úgy történik, mint ahogy az a jóslatban szerepelt.
Telik az idő, a háború emléke távolinak hat, Washizu azonban nyugtalan - ugyan, már most is megvan mindene, hatalmas megtiszteltetés, hogy a császár ennyire a kegyében tartja, mégis miért vágyna ő a trónra? Ezt a vívódást tovább nehezíti, hogy ambiciózus felesége is tud az erdőben történtekről, óvatosan, észérvekkel manipulálja ura gondolatait.
A film nagyon érzékien mutatja be az 'elvek emberének' önmarcangolását, a rejtett vágyak felszínre kerülését, az eddig megkérdőjelezhetetlen világkép összeomlását, a pillanatnyi felindulás rezignált hangulatát, s a következményekkel való hosszú, kínkeserves szembesülést - ennél szebb megőrülési folyamattal is régen találkoztam.
