Woody Allen nem tartozik a kedvenc rendezőim közé, de mindig is szívesen néztem sajátos humorú komédiáit. Eddig csak az ezredforduló utáni filmjeihez volt szerencsém, emiatt féltem, hogy a 70-es évek Woody-ját unalmasnak fogom találni. Szerencsére pozitívan kellett csalódnom: a rendező stílusa az évek során nem sokat változott.
Manhattan egy könnyed kis szerelmes komédia, ami kicsit olyan mintha a Mike Nichols féle Közelebb című film (http://www.imdb.com/title/tt0376541/) magaslatokkal jobb vígjáték verziója lenne: az előbb említett filmhez hasonlóan, itt is a szerelmi szálak gubancáról beszélhetünk, csak reálisabb változatban. Főhősünk, Isaac (Woody Allen) már két házasságon van túl, és jelenleg a tizenhét éves Tracy-vel (Mariel Hemingway - szerepe megformálásáért Oscar-díjra jelölték) jár. Ennek ellenére magánélete nincs teljesen rendben: munkahelyén felmond, mivel elege van, hogy társadalmat butító műsorokhoz adja a nevét. Ráadásul második exfelesége (Meryl Streep) - aki a kapcsolatuk közben fedezte fel leszbikus énjét - könyvet ír a szerelmi életükről és válásukról. Mindeközben legjobb barátja, Yale (Michael Murphy), házasságosan kívüli kapcsolatot folytat egy Mary nevű nővel (Diane Keaton). A kezdetben Isaac ki nem állhatja a nőt, de folyamatos találkozgatásaik fordulatot hoznak a kialakított véleményéről.
Woody ügyesen, szinte észrevehetetlenül adagolja nekünk a manhattani - modern kori - életérzést: a sznobizmustól felfúvódott városrészben mindenki a saját önmegvalósításán fáradozik. Mások érdekei háttérbe szorulnak, csak az a lényeg, hogy te előbbre jussál. Házasság már nem szent, csak egy papír arról, hogy most veled járok (a filmben el is hangzik, hogy rövid kapcsolatok világát éljük). Habár elég lehangolóan hangzanak az előbb leírtak, Woody csak még jobban megszerettette velem New York-ot (én mindig úgy gondolok erre a városra, ahol legalább egy évig élni szeretnék). Habár itt a nyugati társadalom majdnem minden negatívuma megtalálható, a pezsgő szellemi élet mindezt ellensúlyozza.
Mint már az elején említettem, a rendező stílusa nem sokat változott. Habár ez elgondolkodtathat, hogy nem volt-e unalmas nyolcadik Woody Allen filmem: hát egyáltalán nem. Woody humora megunhatatlan.
