Be kell vallanom, nagyon csodálkoztam a fantasztikus listánk végén szereplő dél-koreai A halál jele (Memories of Murder) cím láttán - nem vagyok ismert a távol-keleti filmek világában, kicsit fenntartásaim is voltak azzal kapcsolatban, hogy mégis akkor most hogyan fogjak ehhez az egészhez, még képzelet szintjén is ismeretlen tájakon járok. Na persze ezen problémámat a film felütése rögtön helyretette, búzakalászok szegélyezte földút vízelvezető csatornájában egy fiatal lány sokat szenvedett tetemét találjuk, s ezt a traktorról fityiszező helyi rendőrkapitány sem tudja elidegeníteni a nézőtől, főleg, hogy (ahogy azt a tudtunkra is adják) megtörtént eset alapján készült.
Tehát, hősünk ez a fityiszező, vidéki rendőr, aki már-már belesüppedt az egyszerű hétköznapokba:
- bűntény feltárása
- gyanúsítottak keresése
- egyik kipécézése intuíciók és a tekintet alapján (néha a szeretőnk is hiteles forrásnak minősül egy-egy légyott során)
- rövid és határozott fellépéssel a gyanúsított térdre bírása (ez legtöbbször pár gyomorszájon rúgást jelent tompított bakancsban).
Pofonegyszerű. Maga, hősünk is állítja, hogy ehhez a munkához csak láb kell, nem ész (az Amerikába való, mely mérete mellett eltörpül hősünk ... - na de eltértem a tárgytól). Ők a helyi fenegyerekek, muszklijukat mutogatják a helyi újságnak, pedig érzékelhető mulasztások húzódnak a háttérben, ami már a publikum számára is nyilvánvalóvá válik.
Azonban jön a már említett gyilkosság, aztán egy másik, pirosruhás pafu-pafu lányok sora, kirajzolódik a sorozatgyilkosság mintája.
A korábbi lábmunka nem használható (vagyis használható, de mit ad Isten, a gyilkos valahogy a zárt falakon át is képes folytatni működését [szerencsére ilyen szellemi mélypontra nem esünk, de nyomozóink érzékelhetően közelebb állnak a misztikum világához, mint a kész tényekéhez]), olvasni is alig tudó hősünk kudarcot vall, ezért megjelenik a színen Hős 2.0, nem kis feszültséget keltve a maga nagyvárosi vagánykodásával, meg a Gondolkodással. Persze sorozatgyilkosunk is erőteljesen a helyzet magaslatán áll (rendőreink kezdeti inkompetenciákat kinőve sem bírnak vele), így az egész menthetetlen patthelyzetnek tűnik.
Több szempontból sem volt idegen ez az egész jelenség: misztifikált (hivatalosan sosem elkapott) gyilkos, akit egy DNS-teszt mentesít, pedig az ép ész minden idegsejtje tikkel a látványtól, tehetetlenség. Az amerikai Zodiákus története is hasonló, nem meglepő módon Fincher adaptáció szintjén is hasonlóan közelített távol-keleti elődjéhez. Azonban ennek a filmnek a javára elmondható, hogy mindvégig képes fenntartani a feszültséget amerikai rokonához képest, amely jelentős törést mutat a film közepe tájékán, bár onnantól - újra - egyre erősödik a tetőpontig (ismét eltértem a tárgytól).
A film ügyesen lavirozik a különböző hangulatok között. Egyik pillanatban a helyi féleszűt rugdossák a kihallgatóban, hogy ráhúzzák az elkövetést, a következőben meghitt tévézés a már említett áldozattal (nézve az irigyelt amerikai nyomozókat), a vallatóknak ez az egész egy játék (csak legyünk túl rajta), mert az igazi célpont elérhetetlen. Szerencsére ezt a mentalitást a pufók arcú rendőrcimboránk levetkőzi, szépen lassan a városi riválisa (egyben társa) feje fölé nő, aki korábbi összeszedettségét és higgadtságát felőrli a sosem látott borzalmú (Koreában ez az első ilyen típusú feljegyzett eset) gyilkosságok sorozata, elveszíti önuralmát, társa korábbi hibáit hozza vissza. S persze ne feledjük el a film eredeti természetét sem: a magas, szubtrópusi fűben ragadozóként kúszó, prédáját leső titokzatos gyilkos kellően a retinánkba ég.
Tehát minden ízében igazi krimiről beszélünk, megtekintése (főleg a műfaj szeretőinek) javalott. :)
Blogunk szempontjából meg kell említenem, hogy a megtekintése másnapján le is csúszott a listáról, helyét egy másik távol-keleti film vette át, de mi fogadalmunkat teljesítendő az aznapi listát értékeljük, így megismerkedhettünk a hwaseong-i sorozatgyilkos történetével (edit: felcsúszott két hellyel, bár ténylegesen nem sokat változtat a dolgon :D).
______________________________________________________________________________________________
És túlestem a dolgon, tudom, furcsa ezt így leírni, de most már akkor szóvá teszem, hogy elvesztettem blogszűzességemet, remélem érdemben tudok kedvet adni, avagy nem adni ehhez a filmhez. Mindenesetre köszönöm a figyelmet, legközelebb MateNob jelentkezik a párizsi külváros keltette gyűlölettel :)
